Közigazgatás Keresés

// Tevékenység

Elnökváltás a Központi Statisztikai Hivatal élén
Bajnai Gordon miniszterelnök 2009. november 26-ával Belyó Pált nevezte ki a Központi Statisztikai Hivatal elnöki posztjára. Belyó Pál részére a kinevezési okmányt a KSH-ban tartott beiktatási ünnepségen Dr. Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter adta át, aki egyben méltatta a leköszönő elnök, Pukli Péter munkáját. 
Dr. Belyó Pál átveszi a kinevezési okmányt
Dr. Belyó Pál átveszi a kinevezési okmányt
Fotó: MeH
Dr. Molnár Csaba kancelláriaminiszter ünnepi köszöntőjében elmondta: "A Központi Statisztikai Hivatal adatbázisa egy olyan tudásbázis, amely közpolitikai és gazdasági cselekvések előfeltétele. Merre halad Magyarország, hogyan élnek polgárai, mivel foglalkozunk mi, magyarok, milyen attitűddel fordulunk a változó világ felé - ezek olyan kérdések, amelyekre számsorok sokasága ad választ. Óriási felelősség és munkabírás szükségeltetik egy ilyen adat- és tudásbázis "működtetéséhez". Egy folyamatosan változó Magyarországnak a KSH-ban dolgozók adják meg azt az alapot, amelyre gazdasági és politikai szerkezetváltást alapozni lehet. Tudományos hitvallás a KSH falai között dolgozni, annak vállalása, hogy soha nem szabad összekeverni a politika és a tudomány, az értékelés és az objektív elemzés területét. Pukli Péter után Belyó Pál is ennek garanciáját jelenti, a KSH munkatársai pedig mindig is tisztában voltak tevékenységük fontosságával. Megkérdőjelezhetetlen evidenciák számukra az előbbi gondolatok". A miniszter szólt arról is, hogy "az elnök felel azért a hitelességért, amely ma egyrészt kincs Magyarországon, másrészt annak biztosítéka, hogy például az Országgyűlés és a közigazgatás szervei, a köztestületek, a tudományos élet, a gazdasági szervezetek, valamint a nemzetközi szervezetek, a külföldi felhasználók egyaránt bizalommal fordulhatnak a Központi Statisztikai Hivatalhoz. Pukli Péter egy a nemzetközi kapcsolatainak tekintetében megerősített, a statisztikai tevékenységek minőségét illetően folyamatosan javuló hivatalt ad át ma Belyó Pálnak, akinek egy olyan kutatói gárda áll rendelkezésére, amelynek mindennapi munkája garancia a hitelességre."  
A közgazdász végzettségű dr. Belyó Pál, a közgazdaságtudományok kandidátusa az - akkor a Központi Statisztikai Hivatal felügyelete alá tartozó - ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatójaként 1998-tól országosan és nemzetközileg is ismert gazdaságelemző és előrejelző műhelyt hozott létre. 2007 óta - a kormányzati szervezet-átalakítás keretében a Kopint-Datorg Rt. Kutatási Igazgatóságát és a korábbi Magyar Közigazgatási Intézet kutatói osztályát magába olvasztó - ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom Stratégiai kutatóintézet főigazgatója. Belyó Pál, aki tulajdonosa a Káldor- és Fényes Elek díjnak, jelentős szerepet játszott a hazai gazdaság-stratégiai kutatások kereteinek megteremtésében. Tagja és 2002-2008 között alelnöke a Magyar Tudományos Akadémia Statisztika Bizottságának, választmányi tagja a Magyar Statisztikai Társaságnak, évtizedek óta a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen gazdaságstatisztikát, a Szegedi Tudományegyetemen gazdaságpolitikát, makro- és mikrogazdaságtant, az Általános Vállalkozási Főiskolán pénzügyeket és társadalmi-gazdasági előrejelzések módszertanát oktat. Belyó Pált a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ által lefolytatott pályázat alapján, a statisztikáról szóló törvény értelmében a miniszterelnök hat évre nevezte ki. 
Pukli Péternek, a KSH leköszönő elnökének, a magyar statisztikai rendszer szervezeti és tartalmi megújításának irányításában végzett munkássága elismeréseként Bajnai Gordon miniszterelnök felterjesztésére Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét adományozta. A kitüntetést Dr. Molnár Csaba, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter még 2009. november 17-én adta át, aki köszöntőjében hangsúlyozta:  
"Pukli Péter több mint négy évtizedes szakmai tevékenysége a Központi Statisztikai Hivatalban, illetve közel 30 évnyi munkássága a Hivatal vezetésében meghatározó volt a hazai statisztika fejlesztésében és nemzetközi elismertetésében. Elnökhelyettessége idején, az ő irányításával kezdődött meg a magyar statisztikai rendszer európai uniós szabványok szerinti átalakítása, a magyar statisztikai rendszer európai integrációja. Elnöksége alatt pedig megvalósult a hivatal működési és szervezeti reformja, területi igazgatóságainak regionális integrációja, és a szakmai kompetencia központok kialakítása. A reformok végrehajtásának eredményeként a hivatal működése korszerűbbé, hatékonyabbá vált. Ezzel párhuzamosan nőtt a szakmai igényesség és a statisztikai tevékenység elméleti megalapozottsága, és mindennek köszönhetően a statisztikai tevékenységek minősége is. Pukli Péternek mindemellett nagy szerepe volt a hivatal nemzetközi kapcsolatainak erősítésében és a magyar statisztikai tevékenység nemzetközi elismertségének növelésében is. Külön elismerést érdemel, hogy a Hivatal élén végzett szakmailag kiemelkedő munkája mellett jelentős szerepet vállalt a statisztika egyetemi oktatásában is."