Baja Ferenc kifejtette: a szolgáltató állam elektronikus kormányzati rendszerének kiépítése gyors ütemben folyik, a magyar kormányzat a szükséges intézkedéseket az Európai Unió lisszaboni konferenciájának célkitűzéseivel összhangban valósítja meg.
Ennek érdekében a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikuskormányzat-központja az úgynevezett e-kormányzati informatikai közmű révén egy új, átfogó szolgáltatási rendszer kialakítását valósítja meg. Ez a rendszer arra épül, hogy technológiai szinten is megvalósítsa az állampolgárok, a dokumentumok, a különböző eljárások és tranzakciók azonosítását egy megfelelő ügyfélkapu biztosításával, illetve az elektronikus aláírás elterjesztésével, igénybevételével. Az e-kormányzati közműre rákapcsolódó szolgáltatók könnyen elérhetők lesznek az állampolgári ügyfélkapun keresztül egy egységes szervezésű felhasználói felületen keresztül - emelte ki.
Baja Ferenc kifejtette: napjainkban már 600 végponton 11.500 kiosztott IP címmel közel 60 ezer számítógép közvetlen kapcsolatot tud teremteni az elektronikus kormányzati gerinchálózaton keresztül.
Az elektronikus adóbevallásról Futó Iván, az adóhivatal elnökhelyettese elmondta: 2005 januárjától a 10 ezer legnagyobb magyarországi adózó elektronikus adóbevallást kell, hogy benyújtson. Hozzátette, hogy a megfelelő biztonsági eljárások életbeléptetésével ez könnyebbé, gyorsabbá, biztonságosabbá teszi az adóbevallásokat.
Az elnökhelyettes elmondta: 2004-ben 3 millió 580 ezer 410 szja-bevallás érkezett az APEH-hez, ennek 49 százalékát már az internetről letöltött adatlapok alapján nyújtották be. Az előrelépés az elektronikus adatszolgáltatás terén jelentős, mivel 2003-ban 3.782.470 szja-bevallást nyújtottak be, amelyeknek hozzávetőleg 30 százaléka az internetről letöltött adatlapok révén érkezett az adóhatósághoz. Ezek a bevallások még postai úton, papíron jöttek vissza az APEH-hez.
Tavaly a különböző társasági formában működő vállalkozások 1 millió 382.815 bevallást nyújtottak be, melyek esetében 578.940, azaz 42 százalék az internetről történő letöltés alapján készült, 2004-ben már 1 millió 439.505 adóbevallás érkezett a vállalkozásoktól az adóhatósághoz, ezek 63 százalékánál az internetről töltötték le az adatlapokat.
Az elektronikus adatbevallás kapcsán az elnök-helyettes elmondta: a következő évtől kezdve az elektronikus adatszolgáltatás úgy történik, hogy a legnagyobb tízezer adófizető közé tartozó adózó cég, vagy egyéni vállalkozó maximum három csipkártyát kap, emellett kártyaolvasót biztosítanak neki, és a call center, illetve az úgynevezett contact center révén a felmerülő kérdéseket is tisztázni tudja az adóhatósággal.
Az elektronikus adatszolgáltatás felhasználói névvel és jelszóval történő bejelentkezés után indul, az adózó letölti a programot az internetről és segítségével kitölti a bevallást. Segítséget jelent az is, hogy a program folyamatosan ellenőrzi a bevallás helyességét, a végén az adózó az elektronikusan, azaz digitális formában aláírt "nyomtatványt" interneten küldi be az APEH-be.
Gondnak nevezte Futó Iván, hogy a legnagyobb tízezer adózó közül néhánynak még számítógépe sincs, 10 százalékuk pedig nem rendelkezik internet-kapcsolattal. Ennek kapcsán Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH elnök-helyettese megjegyezte: a tízezredik legnagyobb adózó is olyan jelentős forgalmat bonyolít le, hogy éves szinten összességében több mint 104 millió forint adót fizet be az államnak.
Vámosi-Nagy Szabolcs egyúttal elmondta: ha valamely adózó állampolgár azt kívánja, hogy az adóhatóság állapítsa meg az adóját, akkor 2005. február 15-éig kell jelentkeznie az APEH-nél. Az adóhatóság által megállapított adó esetében az APEH legkésőbb május 20-áig küldi el azt a részletes magyarázatot, hogy tételesen hogyan állapította meg az ügyfél adóját. Ha az adózó polgár ezt kifogásolja, észrevételezését az APEH értesítésének kézhez vételét követő nyolc napon belül teheti meg.