Közigazgatás Keresés

// Tevékenység

Befejeződött a 47-es út négysávosítása Algyő és Hódmezővásárhely között
- Az utolsó 4,5 kilométeres szakasz kivitelezésével befejeződött a 47-es út négysávosítása Algyő és Hódmezővásárhely között, a beruházás teljes költsége 2,8 milliárd forint volt - közölte Ujhelyi István (MSZP), a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerdán a helyszínen. 
- Az uniós támogatással, a Közlekedési Operatív Program keretében elkészült beruházásnak köszönhetően a megyeszékhelyet, Szegedet, és a másik megyei jogú várost, Hódmezővásárhelyt négysávú út köti össze - mondta a politikus a beruházás ünnepélyes átadásán. A fejlesztéssel biztonságosabbá válik a közlekedés a két nagyváros között, emellett a beruházásnak - a hamarosan elkészülő M43-as autópályával együtt - jelentős gazdaságfejlesztő hatása is van - közölte az államtitkár. 
Ujhelyi István arra az újságírói felvetésre, hogy szegedi országgyűlési képviselőként és kormánytagként nem tett eleget a 47-es út - 2001-ben elindult, de 2003-ban félbeszakadt - négysávosításáért, elmondta: vállalja a felelősséget azért, hogy az Orbán-kormány terveihez képest évekkel sikerült előre hozni az M5-ös és az M43-as autópálya építését, és a méregdrága útdíj helyet bevonni az M5-öst a matricás rendszerbe. 
Povázsai Pál, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. irodavezetője elmondta: a 47-es út Algyő és Hódmezővásárhely közötti négysávosítását a Mota-Engil Magyarország Zrt. végezte, 1,988 milliárd forintért. Az út mellett elkészült a környező ingatlanok megközelítését segítő szervizút, egy gyalogos-kerékpáros aluljáró, egy kerékpároshíd, épült kerékpárút és zajvédőfal is. A beruházás teljes költsége a tervezéssel és a szükséges területek kisajátításával együtt 2,8 milliárd forint volt.