A rendezvénysorozat soron következő eseményeként 2009. október 26-án (hétfőn) a füzérradványi Károlyi-kastélyban került sor a térségfejlesztés turisztikai kérdéseit középpontba állító IV. Euroregionális Konferenciára.
A konferencia célja a szlovák-magyar határmenti együttműködések eddigi tapasztalatainak és a további fejlesztési lehetőségeknek az áttekintése. A hegyközi, illetve határmenti szlovák települések polgármestereinek, turisztikai vállalkozások képviselőinek részvételével megtartott konferencián előadások hangzottak el a magyar-szlovák kapcsolatokról, a turizmuspolitika aktuális kérdéseiről, a turisztikai együttműködés lehetőségeiről a vidékfejlesztésben, a szlovák-magyar határon átnyúló idegenforgalmi együttműködési programok fejlesztéséről, illetve konkrét marketing kérdésekről.
Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára a szlovák-magyar határmenti együttműködés lehetőségeiről szóló előadásában a szemléleti változás szükségességének hangsúlyozása mellett a fejlesztési folyamatok országok közötti harmonizációját szolgáló határ menti és transznacionális finanszírozási és szervezeti keretekre, az Európai Területi Együttműködési Csoportosulások (angol rövidítéssel: EGTC), valamint az Európai Területi Együttműködés keretében megvalósuló Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Program (2007-2013) kínálta lehetőségekre hívta fel a figyelmet. Tájékoztatást adott továbbá a fejlesztések támogatását szolgáló kormányzati intézkedésekről: az általános és szakmai információátadás érdekében szervezett fejlesztéspolitikai információs napokról, az e célból létrehozott Közkapcsolati Irodáról, a fejlesztési koncepciók összehangolásának kormányzati fórumairól, valamint a támogatás- és kisebbségpolitikai döntések megalapozásához segítséget nyújtó, a Kárpát-medence gazdasági, infrastrukturális és demográfiai adatait tartalmazó, Régiós interaktív térinformatikai rendszer elnevezésű ingyenesen használható adatbázisról. (
www.regions.hu).
A témáról 2009. szeptember 15-én nemzetközi konferenciára került sor Budapesten a Miniszterelnöki Hivatal szervezésében, az EBESZ kisebbségi főbiztosa, az Európa Tanács szakértői és az EU Régiók Tanácsa főtitkárának részvételével. A konferencia megerősítette a bolzanói ajánlást: az államoknak a nemzetközi határokon átnyúló együttműködésüket a baráti bilaterális és multilaterális kapcsolatok keretein belül, és inkább területi, semmint etnikai alapon kell teljesíteniük. A helyi és regionális szervek, valamint a kisebbségi önkormányzatok határon átnyúló együttműködése hozzájárulhat a toleranciához és jóléthez, megerősítheti az államközi kapcsolatokat és ösztönözheti a kisebbségi ügyekkel kapcsolatos párbeszédet.
2009. április 2-3-án lezajlott a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Program 2007-2013 soron következő Közös Monitoring Bizottsági ülése Miskolcon. Itt kerültek kiválasztásra az első pályázati felhívás nyertes projektjei. A tervek szerint ebben a kiírásban mintegy 63 millió euró ERFA támogatás kerül odaítélésre. A 2008 decemberében záruló felhívásra 246 pályázat érkezett a határmenti magyar és szlovák megyékből. A magyar és szlovák részről bevont külső szakértők értékelése alapján a Közös Monitoring Bizottság végül 106 pályázatot és 17 projekt koncepciót támogatott. A 106 egykörös eljárásra benyújtott projekt ERFA támogatási igénye több mint 45 millió eurót tesz ki, és ezt egészíti ki az átlagosan 10 százalék kormányzati társfinanszírozás és a pályázók általában 5 százalék önereje. A legnépszerűbb beavatkozási terület az első prioritáson belül a Közös idegenforgalom-fejlesztés és az Emberek közötti kapcsolatépítés volt, amelyekre összesen 102 pályázat érkezett be, a rendelkezésre álló kerethez képest több mint négyszeres támogatási igénnyel. A program második prioritásának keretein belül - több környezetvédelmi projekt mellett - lehetőség nyílik jó néhány kerékpár- és összekötőút, valamint két Ipoly-híd megépítésére is. Minden projekt magyar és szlovák partnerek bevonásával, szoros együttműködésben valósul meg.