Közérdekű adat vagy közérdekből nyilvános adat (a továbbiakban együtt: közérdekű adat) megismerése iránt bárki - szóban, írásban vagy elektronikus úton - igényt nyújthat be.
Közérdekű adat:
az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő, valamint a tevékenységére vonatkozó, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől.
Közérdekből nyilvános adat
: a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli;
Ezen adatok megismerésére a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
A közérdekű adat megismerésére irányuló igények benyújtásának módja:
1. Személyesen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Osztályán (1055 Budapest, Báthory u. 12.).
Ügyfélfogadás:
hétfőn 9-14 óra között,
szerdán 9-14 óra között
pénteken 9-13 óra között.
2. Írásban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Osztálya, 1357 Budapest, Pf. 2 postai címen.
3. Elektronikusan a
lakossag@kim.gov.hu címen.
A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje:
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: a Minisztérium) a részére előterjesztett igények elintézéséről az állami vezető által kijelölt, illetve az adattal egyébként rendelkező szervezeti egysége, annak hiányában a Társadalmi Kapcsolatok Osztálya útján gondoskodik.
Ha az igény előterjesztésekor, vagy az eljárás bármely későbbi szakaszában az állapítható meg, hogy az igényben szereplő adatokat, vagy azok egy részét nem a Minisztérium kezeli, az igény haladéktalanul áttételre kerül az illetékes szervhez az igénylő egyidejű értesítése mellett. Abban az esetben, ha az illetékes szerv nem állapítható meg, az igénylőt erről a Minisztérium értesíti.
A Minisztérium az igénynek a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb a Minisztériumhoz történő beérkezéstől, illetőleg a szóban előterjesztett igény írásba foglalásától számított 15 napon belül tesz eleget. Az igény teljesítésének megtagadásáról és annak indokairól 8 napon belül a Minisztérium írásban vagy - amennyiben az igény elektronikus úton érkezett, vagy az igényben az elektronikus levelezési cím fel van tüntetve - elektronikusan tájékoztatást küld az igénylőnek.
Az igénylőt terhelik az igénylés teljesítésével kapcsolatban az adatokat tartalmazó dokumentum másolatának költségei, amelynek összegét az igénylő kérésére a Minisztérium előre közli.
Jogorvoslat:
A közérdekű adatra vonatkozó igény nem teljesítése esetén az igénylő a Fővárosi Bírósághoz
(1363 Budapest, Pf. 16 - 1055 Budapest, Markó utca 16.) fordulhat.
A pert az igény teljesítésének megtagadása közlésétől, illetve ennek elmaradása esetén a 15 napos teljesítési határidő eredménytelen elteltétől számított 30 napon belül kell a Minisztérium ellen megindítani.