Közigazgatás Keresés

// Szervezet

Pályázati felhívás a bűnmegelőzési kutatási pályázatok és modellprojektek megvalósítására - mikro (OBmB)
 
Letölthető anyagok
Pályáztató: Országos Bűnmegelőzési Bizottság (a továbbiakban: OBmB) Titkársága. 
Támogató: Igazságügyi Minisztérium. 
A pályázat jellege: Mikro. 
A pályázati program célja: A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája cselekvési programjában megjelölt feladatok közül a 
- gyermek- és fiatalkori bűnözés csökkentése, 
- városok biztonságának fokozása, 
- családon belüli erőszak megelőzése, 
- bűnismétlés megelőzése 
prioritásoknak megfelelő kutatások lefolytatása és mintaértékű megoldások kidolgozása. A pályázatokkal ösztönözni kívánjuk az állami és civil szervezeteket arra, hogy saját erőforrásaikat is felhasználva, partneri együttműködést alakítsanak ki a megjelölt célok megvalósítása érdekében. 
A pályázatban meghatározott célok megvalósítása érdekében az alábbi projektekre lehet pályázatot benyújtani: 
I. komponens: bűnmegelőzési célú kutatási projektek. 
II. komponens: modellprojektek kidolgozása a bűnmegelőzés számára. 
 
I. KOMPONENS: Bűnmegelőzési célú kutatási projektek. 
Pályázni az alábbi kutatási témák kidolgozására lehet
1.1: A családon belüli erőszakkal kapcsolatos társadalmi jelenségek vizsgálata: a társadalmi érzékenység felmérése, a sértettek szükségleteinek elemzése, a sértetteknek nyújtható jogi és nem jogi segítségnyújtási lehetőségek feltárása. 
1.2: A lakásokkal és az ingatlanokkal kapcsolatos, jellegzetesen a városokban előforduló csalási formák elemzése és a speciális megelőzési módok kidolgozására irányuló empirikus kutatás lefolytatása. 
1.3: A hitelezéssel kapcsolatos csalási formával (az uzsorakölcsönnel) kapcsolatos tényfeltáró, empirikus kutatás lefolytatása, a megelőzési lehetőségek kidolgozása. 
Az egyes kutatási témák kidolgozásának kötelező elemei: 
- kutatási terv készítése, 
- a hazai és a nemzetközi szakirodalom áttekintése és elemzése, 
- a korábbi kutatási eredmények és a rendelkezésre álló gyakorlati tapasztalatok értékelése, 
- empirikus kutatás megvalósítása, 
- a megelőzési lehetőségek feltárása, a lefolytatott empirikus kutatás eredményeinek hasznosítása, 
- a jogalkotásban, a jogalkalmazásban vagy cselekvési programként felhasználható ajánlások, javaslatok megfogalmazása, és a megvalósíthatósági terv elkészítése, 
- a kutatás eredményeinek záró tanulmányban történő összegzése. 
Pályázatot nyújthatnak be kutatási tapasztalattal rendelkező: 
- civil szervezetek, egyéni és társas vállalkozások, 
- egyetemi és tudományos kutatóhelyek, 
- költségvetési szervek és intézményeik, 
- rendvédelmi szervek. 
A bírálat során előnyben részesülnek azok a pályázatok, amelyek: 
- országos vagy regionális reprezentatív felmérésen alapulnak, 
- elméleti és gyakorlati szakemberek együtt valósítják meg a kutatási programot, 
- az áldozatokat segítő szolgáltatásokra tesznek javaslatokat. 
 
II. KOMPONENS: Modellprojektek kidolgozása a bűnmegelőzés számára. 
Pályázni az alábbi modellprojektek kidolgozására és megvalósítására lehet: 
2.1:Tanfolyam jellegű bűnmegelőzési szakmai képzések megvalósítása a gyermek és a fiatalkorúakkal foglalkozóknak. 
Támogatható tevékenységek: 
- Tevékeny partnerségi együttműködés. 
- Szakmai felkészítés, esetmegbeszélések alkalmazása. 
- Családterápiás foglalkozásokra való felkészítés. 
- Fiatalok számára segítő és szabadidős programok szervezésére való felkészítés. 
- A jelzőrendszer erősítése a gyermek- és fiatalkorúak oktatási, szociális intézményeiben. 
A bűnmegelőzéssel kapcsolatos naprakész információkhoz való hozzájutás érdekében a pályázóknak a megvalósított modellprojektekről az alábbi adattartalommal tájékoztatási kötelezettségük van: 
- A szakellátás és a helyi ellátás közötti partnerség kialakulása. 
- A szakmai felkészítésen, az esetmegbeszélő csoporton részt vevők száma. 
- A családterápiás felkészítésen részt vevők száma. 
- A szabadidős tevékenységek száma. 
- A szabadidős tevékenységekre való felkészítésen részt vevők száma. 
- A kezelésbe, a pártfogásba vett veszélyeztetett gyerekek és fiatalkorúak száma. 
- Az információs hálózat kialakulásának dokumentálása. 
2.2: Közérdekű munka büntetésre ítéltek városszépítő és közösség-kiengesztelő jellegű munkatevékenységének szervezése. 
Támogatható tevékenységek: 
- Tevékeny partnerségi együttműködés. 
- Közterületek szépítése, helyreállítása. 
A bűnmegelőzéssel kapcsolatos naprakész információkhoz való hozzájutás érdekében a pályázóknak a megvalósított modellprojektekről az alábbi adattartalommal tájékoztatási kötelezettségük van: 
- A közérdekű munka büntetésben részt vevők száma. 
- Jelentés a közérdekű munka büntetésre ítéltek tájékoztatásának megvalósításáról. 
- A közérdekű munka büntetés megvalósulásának értékelése az abban résztvevők és a pártfogó felügyelői szolgálat közreműködésével. 
2.3: Konfliktuskezelési és módszer-specifikus csoportos tréningek szervezése a közoktatási, a szociális és a gyermekvédelmi intézményekben dolgozók számára. 
Támogatható tevékenységek: 
- Tevékeny partnerségi együttműködés. 
- Szakmai felkészítés, konfliktuskezelési technikák tanítása, alkalmazása. 
- Esetmegbeszélések alkalmazása. 
- Fiatalok önismereti csoportjainak szervezése. 
- A panaszjog biztosításának érvényesítése a gyermek- és fiatalkorúak oktatási, szociális intézményeiben. 
- A jelzőrendszer erősítése a gyermek- és fiatalkorúak oktatási, szociális intézményeiben. 
A bűnmegelőzéssel kapcsolatos naprakész információkhoz való hozzájutás érdekében a pályázóknak a megvalósított modellprojektekről az alábbi adattartalommal tájékoztatási kötelezettségük van: 
- A szakellátás és a helyi ellátórendszer együttműködése megvalósulásának dokumentálása. 
- Konfliktuskezelési technikák és módszer-specifikus tréningek száma. 
- A tréningeken részt vevők száma. 
- A fiatalok önismereti csoportjainak száma. 
- Az önismereti csoportokon és a konfliktuskezelésben részt vevők száma. 
- A programban résztvevők tapasztalatainak összegzése a panaszjog biztosításának megvalósulásáról. 
2.4: A büntetés-végrehajtási intézetben lévők és a pártfogó felügyelet alatt állók társadalmi integrációját elősegítő tevékenység végzése. 
Támogatható tevékenységek: 
- Tevékeny partnerségi együttműködés. 
- Szakmai felkészítés, konfliktuskezelési technikák tanítása, alkalmazása. 
- Esetmegbeszélések alkalmazása. 
- Elítéltek számára önismereti csoportok szervezése. 
- A jelzőrendszer erősítése. 
- A munkaügyi regisztrációba való bekerülés elősegítése, oktatási, képzési, foglalkoztatási programokban való részvétel és munkaerő-piaci tréning biztosítása. 
- A fogvatartottak számára munkaügyi tanácsadás szervezése. 
- Az elítéltek munkaképes korú és nem regisztrált munkanélküli családtagjainak segítése a munkaügyi regisztrációba való bekerülés érdekében. 
A bűnmegelőzéssel kapcsolatos naprakész információkhoz való hozzájutás érdekében a pályázóknak a megvalósított modellprojektekről az alábbi adattartalommal tájékoztatási kötelezettségük van: 
- A szakellátás és a helyi ellátórendszer együttműködése megvalósulásának dokumentálása. 
- A konfliktuskezelési technikák és a módszer-specifikus tréningek száma. 
- A tréningeken részt vevők száma. 
- Az elítéltek önismereti csoportjainak száma. 
- Az önismereti és a konfliktuskezelő csoportokon részt vevők száma. 
- Az elítéltek tájékoztatott családtagjainak száma. 
2.5:Alkoholfüggő, kábítószer-használó fiatalkorú elitéltek és pártfogó felügyelet alatt állók számára szakirányú segítségnyújtás szervezése. 
Támogatható tevékenységek: 
- Tevékeny partnerségi együttműködés. 
- Szakmai felkészítés. 
- Esetmegbeszélések alkalmazása. 
- A szenvedélybeteg fiatalok számára szervezett önismereti és segítő csoportok működtetése. 
- Terápiás lehetőségek biztosítása. 
- A segítők szupervíziója. 
A bűnmegelőzéssel kapcsolatos naprakész információkhoz való hozzájutás érdekében a pályázóknak a megvalósított modellprojektekről az alábbi adattartalommal tájékoztatási kötelezettségük van: 
- A partnerségi együttműködés kialakulásának dokumentálása. 
- A szakmai felkészítésen részt vevők száma. 
- Az esetmegbeszélésen részt vevők száma. 
- A szenvedélybeteg fiatalok számára szervezett önismereti és segítő csoportokon részt vevők száma. 
- A terápiás lehetőségek száma. 
- A szupervízióban részt vevők száma. 
A pályázóknak mind az öt modellprojekt lezárásakor összegezni kell az elvégzett munka - mások számára is hasznosítható - pozitív és negatív tapasztalatait zárójelentés formájában. 
A modellprojektekre pályázatot nyújthatnak be
- a települési önkormányzatok, 
- a megyei önkormányzatok, 
- az önkormányzati társulások, a kistérségi társulások, 
- a helyi pártfogó felügyelői szolgálatok, 
- a büntetés-végrehajtási intézetek, 
- a közrendvédelmi szervek helyi intézményei, 
- a közoktatás és a szociális ellátás helyi intézményei, 
- a gyermek- és ifjúságvédelem helyi szakmai intézményei, 
- a civil szervezetek, 
- az egyházak, 
- a gazdasági társaságok, 
- a munkaügyi központok és kirendeltségeik, 
- a kisebbségi önkormányzatok, 
- az addiktológiai intézmények. 
Pályázók önállóan vagy együttműködési megállapodás keretében közösen nyújthatnak be pályázatot. Az együttműködési megállapodás tervezetét a pályázati adatlap mellékleteként a pályáztató közreadja. 
A pályázati felhívás mindkét komponensére az alábbiak érvényesek: 
Egy pályázó csak egy pályázatot adhat be. 
Nem nyújthatnak be pályázatot azok a szervezetek, amelyek: 
- csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt állnak, 
- 60 napon túli adó-, vagy adók módjára behajtható köztartozásuk van, kivéve, ha fizetési halasztást vagy részletfizetési kedvezményt kaptak, 
- az államháztartás alrendszereiből juttatott támogatásra vonatkozó szerződésekben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették, 
- az e forrásból igényelt támogatást az államháztartás más előirányzatából már elnyerték. 
A rendelkezésre álló keretösszeg: 154,7 millió forint, 
a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló 2003. évi CXVI. törvényben az Igazságügyi Minisztérium fejezet, a társadalmi bűnmegelőzéssel összefüggő kiadások, támogatások fejezeti kezelésű előirányzata terhére. 
A megkövetelt saját forrás mértéke: a teljes projekt-költség minimum 10 %-a. 
Saját forrásként csak a pályázó számlával és a pályázati útmutatóban meghatározott dokumentumokkal igazolt és/vagy elszámolt tényleges ráfordításai vehetők számításba. 
Egy pályázatra fordítható támogatás összege: 
minimum: 2 millió forint
maximum: 5 millió forint
A támogatható projektek száma: 
minimum: 31 pályázati projekt, 
maximum: 77 pályázati projekt. 
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. 
A pályázatok benyújtásának módja és helye: A pályázatokat a pályáztató által közzétett formanyomtatvány felhasználásával kell elkészíteni. A pályázatokat egy eredeti és öt másolati példányban valamint elektronikus adathordozón, postai úton a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) a projekt megvalósítási helye szerint területileg illetékes állampénztári irodájába kell benyújtani. Az állampénztári irodák elérhetőségét a pályázati felhívás melléklete tartalmazza. 
A pályázati útmutató és az adatlap az állampénztári irodákban beszerezhető, valamint letölthető az alábbi internetes honlapokról: 
A pályázatok benyújtásának határideje: 2004. június 21. 
Pályázatot csak a tárgyévben megkezdődő projekt támogatására lehet benyújtani. A támogatási igény benyújtása előtt megkezdett projektek esetében csak a támogatás megítélését követően felmerült költségek számolhatók el. 
A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: 
- a hiánytalanul kitöltött és aláírt pályázati adatlapot, 
- a pályázati felhívásban és az adatlapban megjelölt mellékleteket, 
- a pályázati díj megfizetését igazoló dokumentum másolatát. 
A pályázati díj mértéke és megfizetésének módja: A pályázati díj mértéke pályázatonként 3 000.- Ft. A pályázati díjat az Igazságügyi Minisztérium 10032000-01220122-50000005 számú fejezeti kezelésű előirányzat felhasználási keretszámlájára kell befizetni az ÁHT azonosító (249567) feltüntetésével átutalással vagy postai úton. A megfizetett pályázati díjat a Minisztérium nem fizeti vissza. 
Hiánypótlás: A pályázatok benyújtása után a Kincstár szükség esetén a pályázót egy alkalommal hiánypótlásra hívja fel. Hiánypótlásra 10 munkanap áll a pályázó rendelkezésre. A hiánypótlásra biztosított határidő elmulasztása a pályázónak a pályázat elbírálásából való kizárását eredményezi. 
Érvénytelen a pályázat:  
- ha a pályázatot a pályázati kiírás alapján pályázni nem jogosult pályázó nyújtotta be, 
- ha a pályázatot határidőn túl nyújtották be. 
Az érvénytelenségi okok nem orvosolhatók, az érvénytelen pályázat befogadásra alkalmatlan. 
A pályázatok elbírálása: A pályázatokat bírálatra a Kincstár készíti elő. A pályázatok értékelését az OBmB által létrehozott Bíráló Bizottságok végzik a pályázati felhívásban közzétett bírálati szempontok szerint. A be nem fogadott pályázatokról támogató döntés nem hozható. 
Az elbírálás határideje: a befogadási határidőtől számított 60 nap. 
Bírálati szempontok: 
- A javasolt projekt kapcsolódik a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája valamelyik prioritásához. 
- A javasolt projekt (képzés, szabadidős foglalkozás, felkészítés, tréning, foglalkoztatás stb.) dokumentált szakmai színvonala. 
- A helyi partnerségi együttműködés dokumentált mélysége. 
- A pályázó szakmai referenciái, a projekt megvalósításban való jártassága. 
- A projekt költségvetés realitása, a pályázati projekt megvalósíthatósága. 
- A pályázati projekt eredményeinek nyomon követhetősége. 
- Javaslatok a projekt eredmények fenntarthatóságára. 
- Képzési projektek esetében az egy tanórára eső fajlagos költségek mértéke, foglalkoztatási projektek esetében az egy foglalkoztatottra eső fajlagos költségek mértéke. 
A döntést követően a támogatási szerződést a Kincstár készíti elő az alábbiak teljesítését követően: 
- a köztartozás mentességről szóló dokumentumok benyújtása, 
- a saját illetve egyéb forrás meglétének dokumentálása, 
- a felhatalmazó nyilatkozat azonnali beszedési megbízás alkalmazására. 
A támogatási szerződésnek tartalmaznia kell: 
- a szerződő felek megnevezését, azonosító adatait, aláírását, a szerződés keltét, 
- a megítélt támogatás összegét, a támogatott projekt megnevezését, a felhasználás feltételeit és követelményeit, 
- a támogatás folyósításának módját, a teljesítések tárgyi és pénzügyi ütemezését, 
- az ellenőrzési jogosultság elfogadását, 
- a vállalt kötelezettségek nem teljesítése vagy hibás teljesítése esetére irányadó jogkövetkezményeket, 
- az elállás jogát és feltételeit, 
- a pályázati felhívásban megjelölt és az ajánlati kötöttség folytán a támogatási szerződés részévé váló egyéb feltételeket és rendelkezéseket, 
- támogatási előleg igénylése esetén a támogatási előleg folyósításának feltételeit, az előleggel való elszámolás módját, határidejét, 
- a támogatási szerződés lezárásával és az elszámolással kapcsolatos kötelezettségeket és kellékeket, 
- a felek által lényegesnek tartott egyéb rendelkezéseket. 
A támogatási döntés hatályát veszti, ha a pályázó mulasztásából vagy neki felróható egyéb okból a szerződéskötésre megadott 60 napos határidőtől számított 20 napon belül nem jön létre a támogatási szerződés. 
A megvalósítás időtartama: maximum 12 hónap. 
A támogatás folyósítása3 részletben történik: a támogatási szerződés megkötését követően, előlegként a megítélt támogatási összeg 30%-a, az arányos teljesítés szakmai és pénzügyi teljesítését követően további 50%, és a fennmaradt 20% utólag, a projekt lezárását és a végső elszámolást és a beszámolást követően utalható át a támogatott számlájára. 
A támogatás felhasználásának ellenőrzésére a projekt megvalósítása időszakában a támogatási összeg 80%-ának, illetve a fennmaradó 20%-ának kifizetését megelőzően kerül sor. 
A pályázónak a támogatási szerződésben foglaltak teljesítéséről a projekt megvalósítását követően beszámolót kell készíteni. 
2004. május 17.