A Nemzeti Civil Alapprogram közép-dunántúli regionális kollégiumának pályázati felhívása (Tájékoztató)
A Nemzeti Civil Alapprogram közép-dunántúli regionális kollégiumának pályázati felhívása civil szervezetek menedzsment típusú (nem célszerinti) működési költségeinek támogatására.
A Nemzeti Civil Alapprogram Közép-dunántúli Regionális Kollégiuma a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény (NCA törvény) 5. paragrafus (1) bekezdése értelmében az alábbiak szerint pályázatot hirdet.
A pályázat célja:
A jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését célozza. A pályázat célja a civil szervezetek menedzsment típusú (a nem cél szerinti tevékenység!) működéséhez való hozzájárulás.
A pályázók köre:
a) Mindazon társadalmi szervezetek vagy alapítványok, amelyeket a bíróság 2003. január 1. előtt nyilvántartásba vett, és az alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják, és
b) amelyek hét megyénél kisebb hatókörrel végzik tevékenységüket,
c) amelyeknek a Közép-dunántúli régióban (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye) van a székhelyük,
d) amelyek a Nemzeti Civil Alapprogram Közép-Dunántúli Regionális Kollégiumától támogatásban még nem részesültek (a Kollégium által 2004. május 13-án meghirdetett felhívásra nem nyújtottak be pályázatot, vagy pályázatukat a Kollégium elutasította).
A tevékenységét legalább 7 megyére kiterjedő hatókörrel végző civil szervezet csak az országos hatókörű szervezetek támogatási kollégiumától kaphat működési támogatást, ennél kisebb hatókörű szervezet pedig csak a székhelye szerint illetékes regionális kollégiumtól!
Nem pályázhatnak azon civil szervezetek:
a) amelyek az NCA törvény, illetve a végrehajtásáról szóló 160/2003. (X.7.) Korm. rendelet szerint nem jogosultak az Alapprogram működési támogatásának igénybevételére,
b) amelyek a Nemzeti Civil Alapprogram Közép-Dunántúli Regionális Kollégiumának 2004. május 13-án közzétett felhívására benyújtott pályázatukat a Kollégium támogatásban részesítette, függetlenül az elnyert és az igényelt támogatás arányától.
Támogatható célok:
A civil szervezetek menedzsment típusú (a nem cél szerinti tevékenység!) működéséhez és e működéshez kapcsolódó kiadások a 2004. január 1-től 2005. április 30-ig terjedő időszakban a pályázati útmutatóban (NCA Tanácsának támogatási elvei, 8. pont) foglaltak szerint. (A CÉL SZERINTI MŰKÖDÉS ÉS A PROGRAMKÖLTSÉGEK NEM TÁMOGATHATÓK!)
Felosztható keret: 70.730.000 Ft.
Támogatás mértéke:
A támogatás mértékének alapja a pályázó szervezet elmúlt évi -a 1997. évi CLVI. törvényben foglalt közhasznúsági jelentéssel, benne a 224/2000. (XII. 19.) Kormányrendelet szerinti számviteli beszámolóval- alátámasztott teljes ráfordításából, a civil szervezet által nyújtott támogatások összegével csökkentett, korrigált ráfordítás figyelembevételével kerül meghatározásra.
Egy szervezet egy évben összesen LEGFELJEBB 7 MILLIÓ FORINT MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁST kaphat, a pályázati útmutatóban rögzítettek szerint. Továbbá az NCA Tanácsának döntése alapján a regionális és a szakmai kollégiumoktól elnyert támogatás összesen nem haladhatja meg évente a 18 millió forintot egy szervezet esetében.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A pályázat benyújtásának határideje: 2004. november 17.
A pályázat benyújtásának helye, a pályázattal kapcsolatos információk:
A székhely szerint illetékes Magyar Államkincstár Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Irodáihoz a következők szerint:
Fejér Megyei Állampénztári Iroda (8000 Székesfehérvár Ősz u. 11.); Tel: 22/329-901.
Komárom-Esztergom Megyei Állampénztári Iroda (2800 Tatabánya V. Fő tér 32.); Tel: 34/310-611.
Veszprém Megyei Állampénztári Iroda (8200 Veszprém Budapest u. 4.); Tel: 88/429-865/7570.
A részletes pályázati anyagok beszerezhetők:
- személyesen a fent megnevezett Állampénztári Irodáktól, illetve telefonos vagy levélben történő kérésre, azt az igénylő részére postázzák, továbbá:
- személyesen a Megyei Civil Szolgáltató Központoknál (CISZOK) a következők szerint:
Fejér Megye (8000 Székesfehérvár, Ady u. 19-21.) Telefonszám: 22/506-187.
Komárom-Esztergom Megye (2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 1.) Telefonszám: 34/318-265.
Veszprém Megye (8200 Veszprém, Kossuth u. 10.) Telefonszám: 88/401-110.
Az NCA központi call centere munkanapokon; 9.00 órától 16.30 óráig fogadja az érdeklődők hívásait. Telefon: 80/204-453 (zöldszám), valamint 1/270-2451. E-mail:
nca@meh.hu
NCA Közép-Dunántúli Regionális Kollégiuma