Közigazgatás Keresés

// Kormány

Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter
 
Juhász Gábor
Juhász Gábor
Fotó: www.mkogy.hu
1963. július 14-én született Salgótarjánban. Nős, felesége Lestár Éva tanár, mesterfokú gyorsíró, világbajnok, örökös magyar bajnok. Három gyermek édesapja. 
1981-ben a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépészeti és Gépgyártás-technológiai Szakközépiskolában érettségizett. Egy évig lakatos a Ganz Acélszerkezeti Gyár mátranováki üzemében, majd a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola hallgatója lett, ahol 1985-ben gépész-üzemmérnöki oklevelet szerzett. Öt évig régi munkahelyén dolgozott tovább üzemmérnök, technológus, majd gépészeti irodavezető beosztásban. 1990-1992 között a Nógrád Megyei Demokratikus Ifjúsági Szövetség elnöke. 1992-től kereskedelemmel, 1993-tól 1994-ig vendéglátással és gazdasági, ügyviteli szolgáltatással foglalkozó cégek ügyvezetője. Tanulmányait a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Kereskedelmi Karán áruforgalmi szakon folytatta (1991: abszolutórium). 1997-2001 között a Nyitott Szakképzésért Közalapítvány elnöke. 
1982-től 1989-ig az MSZMP tagja. Az 1990. évi önkormányzati választásokon független jelöltként Mátranovákon tagja lett a községi képviselő-testületnek. 1991 júliusában belépett az MSZP-be. 1992-től 1994-ig a Baloldali Ifjúsági Társulás országos alelnöke volt. 1998-tól az MSZP Országos Választmányának tagja. 1994 óta a pásztói választókerület (Nógrád 2. vk.) országgyűlési képviselője.1994-től a drog elleni eseti bizottság elnöke,1994-1998 között az ifjúsági és sportbizottság tagja, illetve a kábítószerügyi albizottság alelnöke, 1994-2002 között a költségvetési bizottság tagja. 2002. április 21-én sorrendben harmadszor szerzett mandátumot a kerületben. A korábbi ciklusokban az ifjúsági, sport és modernizációs munkacsoport vezetője. 2002-2004 között az MSZP-frakció frakcióvezető helyettese, szóvivő. 2002. májustól 2004. októberéig részt vesz a rendészeti bizottság munkájában. A 2004. június 21-én tartott frakció tisztújításon megerősítették szóvivői tisztségében, de posztjától megvált, miután 2004. október 4-től 2006. június 8-ig belügyminisztériumi politikai államtitkár. A 2006. évi országgyűlési választásokon Nógrád megye 2. választókerületében egyéni mandátumot szerzett. 2007. október 1-től igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkárrá nevezték ki. 
2009. szeptember 17-től 2010. május 29-ig a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter.
 
Vagyonnyilatkozat: 2008 2009 2010